Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1956. október 23.

 

„Ó-én, ó-élet, kérdések nem szűnő árja.

Hitetlenek végtelen özöne, balgáktól nyüzsgő városok!

Mi jó ezek közt? Ó-én, ó-élet!

Válasz: Az, hogy itt vagy, hogy van élet és egyéniség,

hogy zajlik a nagy színjáték és te is hozzáírhatsz egy sort.”

(Walt Whitman)

 

Arra emlékezünk ismét, mi történt ’56 őszén. A történteket felidézve átérezzük, hogyan született meg egy jobb és igazságosabb élet reménye egy sokat szenvedett nemzet szívében. … és 1956 magyarjaival együtt sírunk, amikor úgy tűnik, hogy a szabadság álma végleg köddé válik. S miközben a múlt eseményeit kutatjuk, rájövünk, hogy hősnek nem születik az ember, hanem azzá válik. Úgy, hogy vállalja a sorsát, az életfeladatát. Így az élet nagy színjátékához hozzáírja azt a sort, amit csak és kizárólag ő tehet meg. S mindezzel olyan események elindítójává válhat, amelyek egy egész nép sorsára kihatnak. Így születnek a hétköznapok hősei, akiket nem említenek név szerint a történelemkönyvek, de nélkülük most nem élnénk szabadon. Ők azok, akik a kétségbeesett, hitüket vesztett emberek között merik vállalni elképzeléseiket, döntéseiket, egy jobb és igazabb életbe vetett hitüket.

 

Ez sokszor nem volt könnyű. 1956-ban sem volt az. Már évek óta sztálinista terror volt hazánkban. Az országban Rákosi Mátyás vezetése alatt mindent behálózó és ellenőrzése alatt tartó rendőrállam épült ki 28000 fős Államvédelmi Hatósággal és kb. 40000 besúgóval. A besúgók jelentései alapján az Államvédelmi Hatóság emberei bárkit börtönbe zárhattak, megverhettek, aki szót mert emelni a sztálinista rendszer ellen. Kegyetlenkedéseikkel félelemben tartották a népet. Gyakoriak voltak a koncepciós perek, amelyeken már a tárgyalás előtt meghozták az ítéletet: „Bűnös!”. Az „osztályidegen elemeket” gulág-szerű táborokba deportálták, sokakat büntetésből Szibériába küldtek kényszermunkára, de gyakoriak voltak a kivégzések is. Mindehhez hozzájárult az erőltetett kolhozosítás, vagyis a mezőgazdaság sztálini modell szerinti átalakítása. A szabad parasztságot hatalmi szóval, erőszakkal közös gazdaságok keretei közé kényszerítették, a munkaeszközeiket, a földjüket, az állataik nagy részét is be kellett adni a közösbe. A sok és jó minőségű termőfölddel rendelkező Magyarországon a mezőgazdaság helyett a nehéz- és hadiipart fejlesztették. Aki templomba járt, azt feljelentették. A rendszer a hitét is el akarta venni az embereknek.

 

A nép rettegésben élt, míg végre a több éven át tartó, fojtogató, szörnyű diktatúra némaságából, mint a szikra, pattant ki a felkelők indulata. Az elégedetlenség, az elkeseredettség, a szabadságvágy minden magyar család szívébe beköltözött. Azok a fiatalok, akik tüntetést szerveztek 1956. október 23-ra, olyan események elindítójává váltak, amelyekre az egész világ felfigyelt. Egy jobb és szabadabb életről mertek álmodni a sztálinista terror idején. Ők nagyon jól tudták, hogy a szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. 1956 névtelen hősei hinni, remélni, küzdeni és élni tanítanak minket.