Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sinay Miklós

2008.01.19
SINAY MIKLÓS (1730-1808)
 
„Egy hosszú élet legnagyobb részén keresztül munkálkodni híven és önzetlenül a hazai tudományosság mezején; a közönség részvéte és elismerése által kisérve küzdeni bátran nagy, nemes célokért; a pálya végén készen állni, hogy munkásságunk gyümölcseit nagyszerű művekben felmutassuk, s már-már érezni homlokunkon a dicsőség és halhatatlanság koszorúját; de éppen e ponton látni, hogy a félreértés, irigység és az iszonyú pártgyűlölet miként támad fel ellenünk, miként kényszerít bennünket élethalálharcra nagy dühösséggel; érezni a harcban az elhagyattatás, az egyedüliség rettenetes súlyát, végül leverettetni, s hallani félholtan a bosszúállók ítéletét, miszerint nemcsak azon eszme, mely miatt a vihar életünk estéjén feltámadt ellenünk, hanem általában minden művünk és emlékezetünk össze fog zúzatni, s nevünket is, melyre a gyanú és megvetés homálya borul, évtizedeken keresztül kételkedve vagy kárhoztatva fogja említeni az utókor: vajon nem a leggyászosabb, nem a legszomorúbb sors-e ez?”
Ez volt a sorsa Sinay Miklósnak.
 
Sinay Miklós Hajdúbagoson született, szülőháza a jelenlegi Bocskai utca 28. számú portán állt. Tanulmányait a helyi és a derecskei partikulában, majd a Debreceni Kollégiumban végezte.
Sinay a bihari hajdúságnak egy vékony gazdagparaszti rétegéből származott. Ez a réteg, az elszegényedett hajdúk nagy tömegével együtt, a XVIII. században még élénk emlékezetben tartotta kollektív szabadságait, amelyek őt az erdélyi fejedelmek jóvoltából a nemesi rendhez kapcsolták, de amelyek e század folyamán mindenütt veszendőbe mentek. Sinay azonban látva a hajdúk küzdelmeinek sikertelenségét, a rövidebb és biztosabb utat választotta: új nemességet szerzett magának és leszármazóinak II. Józseftől, tudományos és oktatói érdemeinek elismertetése címén, sőt újra kiadatta a koronás királlyal, II. Lipóttal is. Címerén egy piramis körül tekergődző kígyó látható, célozva a „régiségek búvárlatára”, azaz történettudományi kutatásaira. Nem kis pénzébe került a két nemeslevél, de telt az apai örökségből (valószínűleg egyetlen gyermek volt ).
Feleségül vette Debrecen egyik gazdag nemes-cívis családjának sarját, Váradi Baranyi Erzsébetet. Apósa, az ifjabbik Baranyi Miklós, a város egyik nagytekintélyű polgára volt, iparral és tőzsérkedéssel foglalkozott, de volt életének egy nagy terhe, amelytől nem bírt szabadulni: apja, az idősebbik Baranyi Miklós nem akarta elismerni törvényes származását. Regénybe illő módon belekeverte első feleségét, Ungvári Katalint a házasságtörés koholt gyanújába, és elérte, hogy rövid úton elválasztották a már akkor gyermekét váró asszonytól. Az ifjú Baranyit nem hagyta nyugodni a rásütött szégyenbélyeg. Sokáig nem tudott megmozdulni az ügyben, mert nem talált sem alkalmas jogi tanácsadót, sem megfelelő ügyvédi képviseletet a nem mindennapi jogeset számára. De egyszer csak előállott mind a kettő az új vőnek, Sinay Miklósnak személyében.
Sinay külföldi egyetemeken tanult Angliában és Hollandiában, és kiváló felkészültséggel ekkor jött haza évekig tartó tanulmányútjáról.
   A debreceni tanulmányainak befejezése s az ezután következő 2-3 évi tanítói működés után a régi idők szokása szerint bővebb és alaposabb tanulmányozás végett Sinay is a művelt külföldre indult. 1755 őszén már a bécsi császári könyvtárban dolgozott; 1756 közepéről a következő év őszéig Oxfordban, a Bodley-féle nagyhírű könyvtárban búvárkodott; 1757 végén s még a következő év tavaszán is Gröningenben (Hollandiában) folytatta tanulmányait.
Sinay már 25-26 éves korában a görög, latin, francia és angol nyelveket kitűnően beszélte, ami még ma sem mindennapi dolog egy szegény sorsú magyar református ifjúra nézve.
Hazatérése után közvetlenül, 1759 márciusában lelkipásztor lett Kunmadarason, 1760 áprilisában professzorává tette felnevelő iskolája, a Debreceni Kollégium az Apafi Mihály alapította filozófia tanszéken.
Görög és latin irodalmat és történelmet kezdett tanítani, és tanította folyamatosan 30 esztendeig.
Még csak 30 éves, hallatlan munkabírású, óriási befogadóképességű, erős-kemény koponya.
A több mint negyedszázadig húzódó pert végre is maga a pápa döntötte el delegáltja, a csanádi püspök útján, és ez a legmagasabb döntés az akkor már aggastyán „ifjabb” Baranyi Miklós javára szólt. Ez az akkor példa nélkül álló siker hatalmas távlatokat nyitott meg Sinay előtt. (Erről az esetről és perről Jókai regényt írt Egetvívó asszonyszív címmel.) Ezzel a sikerrel szerzett magának igen előkelő főpapi támogatókat, kezdve magán a bíborosprímáson, gróf Batthyány Józsefen. De ugyanakkor a világi arisztokráciában s azon keresztül magában az udvarban is voltak támogatói. Ezek elsősorban föltétlen Habsburg-hűségéért és forradalomellenességéért és a felvilágosodás még mérsékeltebb ideológiáival szemben tanúsított egyértelműen elutasító magatartásáért vették pártfogásuk alá. Paptársait főképpen azzal nyerte meg, hogy azt mondta nekik, ha rá hallgatnak, rövidesen fel fognak szabadulni a világi kurátorok, a földesúrpatrónusok nyűge alól. Szerinte a földesúr csak arra való, hogy jobbágyaival együtt eltartsa és fenntartsa az egyházat, elsősorban a papságot; ha pedig szükséges, védje és oltalmazza politikai és társadalmi befolyásával, de az egyház belső életébe nincs és nem is lehet beleszólása.
 Még jobban megnövelte Sinay népszerűségét és az iránta való bizalmat a Debreceni Kollégium fejlesztéséért való buzgólkodása. Tanárságának második felében ő irányította úgy a kollégium pénzügyeit, hogy a Mária Terézia egyházpolitikájától anyagilag is végromlással fenyegetett iskola a század végére tőkeerős intézménnyé lett. Ezen kívül a papság legszínvonalasabb része tudta értékelni Sinay munkásságában a kollégium fejlesztésének nemcsak anyagi, hanem kulturális oldalát is: azt, hogy ő volt az első rendszeres és céltudatos fejlesztője a kollégiumi könyvtárnak, ennek a mindmáig igen nagy magyar művelődési kincsnek. Könyvtárpolitikájában még felvilágosodás-ellenes beállítottságát is meg tudta tagadni, s a legkülönbözőbb tudományos és világnézeti területekről szerzett be műveket.
 Vezetője lett a Tiszántúl református papságának jó részét képviselő mozgalomnak, mely harcot indított a református egyház irányítását a befolyásuk alá kerítő világiak, a nemesség ellen. Sinaynak legnagyobb kifogása éppen az ellen a világi férfiú ellen volt, akivel II. József uralkodása alatt más okokból is ellentétbe került: Domokos Lajos ellen, aki Debrecen város főbírája volt. Ellenségeskedésük csak a főbíró halálával ért véget. Vitájuk fő oka az volt, hogy a kollégium legnagyobb adósai a birtokos nemesség soraiból kerültek ki és köztük már régi és új arisztokraták is, katolikusok éppúgy, mint protestánsok akadtak. A baj csak az volt, hogy Sinay sem éppen abszolút önzetlenséggel vigyázott a kollégium pénzére: szorult állapotában maga is vett fel onnan éppen sikkasztásig menőleg, amivel később bizonyítatlanul vádolták. Erre válaszul Sinay egyre nyíltabban kezdte szervezni a papi pártot a saját ideái és egyben saját püspöksége mellett, mert hiszen a beteg és öreg, tehetetlen superintendensnek (püspöknek), Szatmári Paksi Istvánnak már meg voltak számlálva a napjai. Sinay most már teljes gőzzel elindította a korteshadjáratot a saját püspöksége mellett, mondhatni a sír felé hanyatló öreg superintendens szeme láttára. 1791-ben az egyházkerületi közgyűlés papi tagjai püspökké választották. Ugyanazon a napon, amelyen Sinayt kizárólag papi szavazatok alapján püspökké választották, 1791. május 2-án a világiak is tartottak egy ellengyűlést. Ez az ellengyűlés Sinay megválasztását azonnal törvénytelennek jelentette ki, felírt ellene a királyhoz.
Az urak már két hónap múlva meg tudták választatni Hunyadi Szabó Ferencet superintendensnek, további néhány hónap múlva pedig a Sinay püspökségét törvénytelennek mondatták ki az országos zsinattal és érvényteleníttették a királyi szóval. Az urak azonban nem érték be püspökké választásának királyi szó általi megsemmisíttetésével. Nem érték be azzal sem, hogy professzori állásásából felfüggesztették, fizetését elvonták, majd két év múlva egyszerű adminisztratív intézkedéssel már ki is tették állásából, melyet nemsoká betöltöttek egyik legjelesebb tanítványával, Budai Ézsaiással (akinek azonban egész tanári és tudományos pályáján nélkülözhetetlen segélyforrása volt a Sinay gyűjtötte tudományos anyag). De még ez sem volt elég. 1793-ban egyházi pert indítottak ellene, amely tíz esztendeig húzódott, amit megint csak a királyi döntés fejezett be. Így a dolog abban maradt, amit a királyi döntés megállapított: Sinay nem állítható vissza professzorságába, kétségtelen függelemsértéseket követett el, de a püspökség maga is hibás, sőt nagyobb hibás abban, hogy Sinay működése felett a kellő időben nem gyakorolt megfelelő ellenőrzést. A felség ezért kifejezte abbeli nyomatékos óhaját, hogy az idős és érdemes professzornak, akivel „nagyon is szigorúan bántak”, megfelelő évi kegydíjat állapítson meg a superintendencia. Ez aztán meg is történt, nagyon szerény mértékben, évi 200 rajnai forintban, amelyet csak a megtört aggastyán halála előtt másfél esztendővel emeltek fel nagynehezen 300-ra.
Sinay ezt a hosszú harcot szinte félelmes elszántsággal, egyre teljesebb magárahagyatottságban vívta, mondhatni utolsó vérig. Sinay még a halálos ágyán is hangoztatta, hogy ő igenis „a kánonok szerint” választatott püspöknek, de elismerte, hogy az emiatt támadt viszályban „sokan megháborodtanak”: ezért bocsánatot kért mindenkitől, hangsúlyozva, hogy ő már megbocsátott mindenkinek.
1808. június 27-én halt meg Debrecenben, és a Péterfia utcai temetőben temették el. Diószegi Sámuel botanikus-lelkész búcsúztatta.
 
Nyomtatásban csak két műve jelent meg, a többi kéziratos formában maradt ránk; azonban a legtöbbjének a lelőhelye bizonytalan.
 
ISMERTEBB MŰVEI:
 
1./ A magyar nemzet történetei
2./ A magyar protestáns egyház története a reformációtól kezdve 1773-ig
3./ A magyar protestáns egyházak és iskolák igazgatásának története
4./ Egyetemes történelem
5./ Polgári lexicon (ez a mű Budai Ézsaiás neve alatt jelent meg, de a tudósok bebizonyították, hogy Sinay írta)
6./ A Magyar- és Erdélyországi reformáció története 1564-ig
 
Községünk mindig tisztelettel gondolt fiára. A templom falára emléktáblát helyeztek el 1933-ban. Ez az emléktábla 1944 őszén a toronnyal együtt megsemmisült. Mind a toronynak, mind az emléktáblának a felújítása 1969-ben megtörtént. Ma is ez hirdeti községünk nagy fiának emlékét:
 „Községünk nagy szülöttjének Sinay Miklós /1730-1808/ debreceni kollégiumi tanárnak a magyar tudomány büszkeségének emlékezetére állította a hajdúbagosi Keresztyén Ifjúsági Egyesület, 1933. /Felújítva 1969-ben./”
 
Sinay emlékét nemcsak az emléktáblával idézték községünk lakosai elé, hanem egy emlékkiállítással is, amit a templom portikusában rendeztek meg 1970-ben.
Az emlékkiállítás egyik legértékesebb darabja Sinay 1737-ből való Bibliája, belső lapján sajátkezű bejegyzésével és névaláírásával.
A bibliában bekötött és cérnával befűzött Családi Krónika található; mindig az írta, akinek a birtokában volt.
A másik fontos tárgy egy korsó, melyet a Sinay-porta egyik épületének lebontásakor a fundamentumban találtak (zöldmázas, 18 cm magas, 7 dl űrtartalmú, nyakán és hasán díszített, egyfülű, bokályszerű cserépedény).
A különböző iratok közül a legjelentékenyebb a nemesi levél másolata, a fényképek közül Sinay Miklósnak a professzor korában készült képe. A véletlennek köszönhetően megvannak az 1933-as emléktábla széttöredezett darabjai is.
 
S noha az ő csontjai már régóta a földben porladnak, mégis folyvást késni látszik az idő, melyben teljesülhet az utolsó sóhaja:
„Exoriare aliguis, nostris ex ossibus ultor!”
 
TISZTELETÜNK JELÉÜL ISKOLÁNK 1992-BEN FELVETTE A SINAY MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA NEVET.
 
Kántus:            kollégiumi énekkar
Cétus:              nagydiákok szervezete
Préceptor:        tanító nagydiák
Karcer:            fogda
Rektor:             tanító
Appirator:        ébresztő diák
 

A mappában található képek előnézete Sinay Miklós